2017. december 17., vasárnap
Lázár névnap

Megépülhet a 8-82 összekötő út

Egy múlt héten kiadott kormányhatározat visszaemelte a tervezett útépítések közé a 8-as és 82-es utak összekötő szakaszát és az Aranyos-völgyi hidat.

A döntést szerdán jelentette be Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter, a Fidesz választókerületi elnöke.

A 8-as és a 82-es utakat összekötő új szakasz a Veszprém Arénánál létrejövő új veszprémi sportnegyed közlekedését hivatott megoldani. Mint azt sokan megtapasztalhatták, egy-egy komolyabb kézilabda mérkőzés idején nemcsak a csarnok és a környező bevásárlóközpontok parkolói telnek meg, de a 82-es út mentén – gyakran szabálytalanul is – rengeteg autó parkol. A meccsek előtt és után pedig valósággal megbénul a közlekedés az érintett szakaszon, aminek legfőbb oka, hogy az Aréna parkolójának mindössze egy bejárata van.

Ovádi Péter és Porga GyulaOvádi Péter és Porga Gyula

Az új útszakasz, ami egymilliárd forintból jöhet létre, nemcsak abban enyhíti majd a közlekedési nehézségeket, hogy közvetlen csatlakozást biztosít a nyolcas úttal, hanem a 82-es útra is több kijáraton lehet majd kihajtani. A terület járműforgalma pedig még tovább nő majd, ha az uszoda és a jégcsarnok is felépül a területen.

Az előzetes terveken látható, hogy az új útszakasz egy körforgalommal csatlakozik majd a kádártai büntetés-végrehajtási intézet előtti csomópontba: ennek a kereszteződésnek a biztonságosabbá tételét is többször kérték már a bedevölgyi lakosok. A tervek szerint az új út nyomvonala egy már meglévő mezőgazdasági földút nyomvonalán futna.

Ami a belső körgyűrű hiányzó szakaszát illeti: a Pápai út és a Kistó utca közötti rész tervei már elkészültek, az elképzelések szerint még az idén kiírják a közbeszerzést, és így tavasszal megkezdődhet az útépítés. A Kistó utca és a Jutasi út közötti – a leendő völgyhidat is magában foglaló – szakaszt még meg kell terveztetni, illetve a már meglévő terveket frissíteni kell.

A Modern Városok Programban az év hátralevő hónapjai további fejleményeket is hozhatnak. A kormány elé kerülnek a Veszprém Aréna bővítésének tervei, az Aranyos-völgyi tudáspark tanulmánya, valamint a jégcsarnok építését is kormányhatározattal erősíthetik meg.

Jelentősen javítja a környék közlekedését, ha út épül a területreJelentősen javítja a környék közlekedését, ha út épül a területre

Előrehaladott állapotban van az uszoda ügye: az építkezés tavasszal kezdődhet meg, ahogy várhatóan az állatkert Fejes-völgyi területének fejlesztése is ezekben a hónapokban indulhat majd. A Petőfi Színház rekonstrukciója jövő nyártól zajlik majd, a társulat a következő szezonban már az ideiglenes helyükön, az egykori Dimitrov művelődési házban játszik majd.