2017. október 23., hétfő
Gyöngyi névnap

Áder: a haza minden érte hozott áldozattal még erősebb lett

Áder János a 168 éve kivégzett tizenhárom aradi vértanúra emlékezve mondott beszédet pénteken a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon.

Magyarországnak törvényes joga volt megvédeni az uralkodó által szentesített vívmányokat, mivel ez békében nem ment, vállalni kellett érte a harcot, és mert a harc sem vezetett sikerre, meg kellett halni érte - mondta Áder. A köztársasági elnök a tizenötödik aradi vértanúként emlegetett Kazinczy Lajos honvéd ezredes szobránál hozzátette: a megtorlók úgy hitték, hogy az élen járó katonák kivégzésével a bátorságot is kiirtják mindazokból, akik mögöttük harcoltak, bennük bíztak. Ez azonban éppen fordítva történt, a haza - veszteségei révén - megfogyatkozott ugyan, de minden érte hozott áldozattal csak még erősebb lett.